2010. november 8., hétfő

Batanime Halloweeni vetítésen voltam


Az őszi szünetben pár japános csoporttárssal akartunk szervezni egy jó kis összezörrenést japánra járó társasággal és japánból érkezett emberekkel. Mármint maga a szervezés folyt a szünetben, maga az esemény múlt csütörtökön... lett volna. De számos ok miatt elmaradt -.- :/ (Megjegyzem, azért még remélhetőleg próbálkozunk valamivel).

Na de nem is ez a lényeg! A lényeg az, hogy a lényeg lényege lényegében lényegtelen! Más szavakkal a leginkábbfőszervező japános társ, nevezzük mondjuk művésznevén, Haruhinak (nem, nem Suzumiya), azt ajánlotta, ha van valakinek kedve, lesz november 6-án Békéscsabán Halloweeni animevetítés, menjünk el...
Hmm, mondom, miért is ne? Békéscsaba úgyis közel van Szegedhez, úgy sincs elég ismerős ezzel az érdeklődési körrel, menjünk el! Nos, azért a vonatmenetrendet lecsekkolva eljutott tudatomig, hogy Békéscsaba azért mégsincs olyan közel, mint azt fejemben gondoltam, úgyhogy először le is lőttem az ötletet, áhh nem megyek el, túl messze van.

Véget is érne a történet, ha nem lettem volna vele úgy kövtkező nap, hogy ugyanmár, miért ne mennék el? Ösztöndíj nemsokára jön, pénzgondok nincsenek, egyébként is rengeteg szabadidőm van, és legalább tanulok kanjikat vonaton is! Na mondom oké.

Fel is vettem a szervezőt msn-en, hogy megkérdezzek néhány hasznos infot, majd mikor ez sikerült is (a vetítés napján délelőtt 9 órakor), fogtam magam, vonatra szálltam (előtte persze játszottm egy kis Clannad-ot), és elindultam. Elő is vettem a kanjiszótáracskámat, amiben nem több nem kevesebb 1000 db Kanji lelhető fel, és elkezdtem gyakorolni... Valamivel azonban nem számoltam. A vonat amin ültem álombaringatóan kényelmes volt... Hmm, remek, elcsúsznak a betűk, sebaaaaj.

Több mint másfél óra vonatút után azonban ott voltam Békéscsabán. Frissen, egészségesen. Az előre megadott buszt kezdtem keresni, amit rögtön meg is találtam kijövet az állomásról. Meg is próbáltam felszállni, de ennek a buszsofőr nem örült annyira, mint én. Nézett rám, hogy mit akarok, de némi eszmecsere után tisztázódott a félreértés, és elküldött a buszmegállóba, ahol ténylegesen felszállhattam 15 perccel később...
Szerencsésen leszálltam a megfelelő buszmegállónál (megjegyzem, ez visszafelé nem sikerült, bár ezt még újra le fogom írni), majd hamarosan megtaláltam a helyszínt... Mondjuk azért majdnem rosz helyre mentem be, de szerencsére gyorsan útbaigazítottak.

Maga a vetítés helye otthonos kis hely volt, feltételezem valóban az egyik szervező otthonában volt. Beléptem, senki nem kérdezett semmit, senki nem mondott semmit, el voltak foglalva. Cosplayesek is voltak, ráadásul elég jó cosplay volt! Hamarosan összefutottam a házigazdával is, rendes srácnak tűnt. Egy kicsit egész idő alatt kívülállónak éreztem magam, hiszen nem ismertem senkit (még Haruhi se volt ott, sajna), de azért elég jól elvoltam, és később egy-két emberrel beszélgettem is. Maga a vetítés nagyon jól ment, családias hangulat volt, jó hangulat volt, és nem azért mert kevesen voltunk, hanem azért mert nagyrészt összeszokottabb társaság volt (gondolom). Egyébként egész sokan jelen voltak, fele ennyi emberre számítottam.

Hogy mit néztünk, annak a címére nem emlékszem, pedig legalább 50szer elmondtam magamban a címet, és ott azt is hittem, megjegyeztem, de mire hazaértem... Hát igen. Azonban maga a story jó volt, halloweenhez köthető volt, hiszen horror volt, de nem csak magáról az öldöklésről szólt. Néhol volt egy-két jelenet amik nem ragadtak meg, de azt hiszem mindenképp megérte megnézni. A magyar felirat se volt rossz, bár amikor a csaj a bátyjának azt mondja nii-san, akkor az elég hiba hogy nee-sannak, vagyis "nővér"nek írják ki... Ez azonban nyilván nem a szervezők hibája, ők azt hiszem a lehető legjobbat hozták ki a buliból. Volt cosplay-verseny, konzolverseny, puding (bár azt én épp nem kívántam akkor), meg a végére azért egy-két emberrel beszéltem is, és azt mondták visszavárnak... szóval jó volt az egész! Jah, meg ott voltak ezek az arcok is: Crazy Cartoon Fans
Sajnos a buli végét nem tudtam megvárni, mert a vonton sincs bástya, tehát nem vár!

Ezért elbotorkáltam a buszmegállóba (persze picit túl hamar) és busszal vissza állomásra.... Pontosabban egy megállóval előtte sikerült leszállni, úgyhogy pici séta is belefért, de legalább ettem egy hamburgert!

Vonatút nem volt nagyon érdekes visszafelé... ha nem tudtam kanjit gyakorolni, legalább olvasgattam a kanjiszótáramat, nem tudom mennyi maradt meg... :O
Medetashi medetashi... ^^ (aki érti, érti)

Egy azonban bizonyos: Fogok még menni Békéscsabára Batanime rendezvényre!

5 megjegyzés:

  1. Szia én Goku vagyok a békés megyei anime Tagok egyik öreg motorosa. Én is cp-ztem és a CCF-ben is benne vagyok mint énekes. Örülök hogy nagyon tetszet a buli remélem még eljösz és úgy néz ki hogy lesz Karácsonyi vetítés is amire nagy szeretettel várunk vissza a körünkbe.
    Üdv Goku senpai

    VálaszTörlés
  2. Helló! Zita vagyok! (magas, jókedvű, kissé perverz, CP egyik zsűrije voltam)

    Haruhiék mostanában nem járnak vetítésre, de mondták is, hogy azért aggódnak, hogy nem ismerjük meg eléggé az újdonsült vetítés látogatókat. Bocsi, hogy nem foglalkoztunk veled, de ha megint jössz, már otthonosabb leszel:)
    Amúgy az anime: Strait Jacket volt.

    A békéscsabai buszsofőrök híresen bunkók, hehhe.

    GOKU! Nem szégyenled magad? Senpainak hivatni magad, mikor fiatalabb vagy... Goku-kun... esetleg. :D

    VálaszTörlés
  3. Uff!

    Örülünk hogy jól érezted magad és tényleg szívesen visszavárunk! Amúgy SjoCi vagyok (azon személy akitől a menetrendet kérdezted én meg telefonon intézkedtem is). Karácsony előtt még szándékunkban áll egy kis szervezgetés, de még nem tudok konkrétumot mondani, minden esetre 2 hetenként szoktunk vetíteni és szerintem ha bármit is szervezünk az ezt a menet tervet követi.

    Reméljük majd te is jössz!

    BAT, SjoCi

    VálaszTörlés
  4. Hali
    Zsíros vagyok A Crazy Cartoon Fans 4 alapítótagjának egyike ^^ az egész team nevében köszönjük hogy minket is megemlítessz ^.^ (kis ego: én nyertem a cp versenyt is ^.^)
    Csak remélni tudjuk, hogy a karácsonyi vetítés még ennél is jobb lesz :D mi ott leszünk és ugyanolyan hülyék leszünk mint mindig ^.^

    Üdv.: Zsíros+CCF Team

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a visszajelzéseket, és a vetítésrehívásokat. Biztosan meg fogok még jelenni arrafelé, azonban így vizsgaidőszak közeledtével attól félek, hogy legközelebb 2011-ben tudok eljutni arrafelé :/

    Nagy részben én hibám volt, hogy nem illettem még most bele a társaságba, ugyanis nem nyíltam meg eléggé (tulajdonképp az idő nagyrészében még csak ki sem nyitottam a számat)

    Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nem vagyok jó a nevekben, ezért nem biztos, hogy tudni fogom ki kicsoda, még akkor is ha bemutatkoztok, úgyhogy emiatt moshiwake arimasen.

    VálaszTörlés